Nos, az bizonyos , hogy két remek dolog minden embernek megadatott az életben. Az egyik a szerelem lehetősége, a másik pedig az evés. Ezek közül az étkezés nagyobb sikerrel kíséri a mindennapjainkat, mint a szerelem. De mi lenne ha idegen férfiak és nők egy helyen főznének? Vagy sütnének? Vagy csak iszogatnának? Erre ad választ a rapid randi,amit most már nemcsak egymással szemben ülve tehetünk meg. Hanem például a konyhában.
Hogyan is zajlik egy randi ahol főznek? Íme
Rapid Randi
Elsőként találka a főzőiskolában, utána jöhet a welcome drink, hogy oldódjon a hangulat, minden résztvevő kötényt és névfeliratot is kap. Ezek után megismerkedhettek a menüvel, kaptok alapanyagokat, majd közösen elkészítitek a 4-6 fogást. Másnap már küldheted a személyes üzeneteket azoknak, akiket szimpatikusnak találtál a lábas körül. Ehhez elég megjegyezned a becenevét, és bejelentkezned a weboldalon, már írhatsz is neki közvetlenül.
A Csoki Randin 20-30 amatőr és profi – ráadásul édesszájú – konyhatündérrel és ismerkedhetsz, szakavatott házikisasszony és házigazda csokimesterek irányítása mellett. Türelemmel, precízen, kiváló kézügyességgel és persze nagy odaadással és odafigyeléssel készítitek el csokitokat. Használjátok a gránitlapokat, a csokiformákat, a melegentartókat, a spaklikat és a spatulákat is! A csokibirodalomban elkészült saját bonbonokból és trüffelekből nemcsak helyben eszegethettek, hanem néhány szemet haza is vihettek, hogy otthon felidézzétek, sőt, akár tovább is gondoljátok az édes ízekbe zárt lehetőségeket.
A Rum és Koktél randin, mixerként is kipróbálhatod magad, elkeveredhetsz a mámorító italokba, 12 -féle rumot kóstolhatsz, közben beszélgetés,és mindenki jól érzi magát. A titok nyitja, hogy nem érzünk semmiféle feszengést , mert a „randi” inkább buli, mint valódi stresszes találka.
A rapidrandi honlapján többféle hozzászólást találtunk, főleg pozitív visszajelzéseket olvastunk. Akik kipróbálták, imádták, ha pár nélkül is maradtak, még visszatérnek a randisorozathoz. Lássuk be, randizni jó, főleg, ha közben jókat ehetünk!